KERESÉS:Politikai filozófiák

8 termék 1 8

Ez a 2022 novemberében megjelent első kiadás keménytáblás, műnyomó papíros verziója volt, amit mindössze 1000 példányban gyártottunk, limitált, prémium kiadásként. Egy éven belül mind elfogyott, és nem tervezünk utánpótlást.

Könyvünk célja ideológiák és történetük, főbb eszméik és logikájuk közérthető, rövid bemutatása, valamint a kapcsolódó történelmi események futólagos áttekintése és az egyes témákhoz tartozó fogalmak tárgyilagos, értékítélettől mentes magyarázása. Jelen mű ízelítője a Politikai filozófiák zsebkönyve (2021), amely meglehetősen rövid terjedelme révén éppen csak betekintést engedett az ideológiák bonyolult világába, és csupán a kezdet volt azok számára, akiknek – érthető módon – nem elegendő egy ötvenoldalas kiadvány; az Eszmék könyve (2022) már továbblépés az előételre. Bár terjedelemben messze felülmúlja zsebkönyvünket, enciklopédikus és összefoglaló jellege miatt mégsem mélyül el túlságosan a tárgyalt fejezetekben, ami azon szándékunkat hivatott tükrözni, hogy a jövőben számos, szigorúan az egyes témákra fókuszáló művet fogunk kiadni – tulajdonképpen ezek lesznek a főfogások.

Oldal:
604
Borító:
Keménytáblás
Jelleg:
Szürkeárnyalatos
Nincs raktáron
Nincs raktáron

Könyvünk 2. kiadásának célja ideológiák és történetük, főbb eszméik és logikájuk közérthető, rövid bemutatása, valamint a kapcsolódó történelmi események futólagos áttekintése és az egyes témákhoz tartozó fogalmak tárgyilagos, értékítélettől mentes magyarázása. Jelen mű ízelítője a Politikai filozófiák zsebkönyve (2021), amely meglehetősen rövid terjedelme révén éppen csak betekintést engedett az ideológiák bonyolult világába, és csupán a kezdet volt azok számára, akiknek – érthető módon – nem elegendő egy ötvenoldalas kiadvány; az Eszmék könyve már továbblépés az előételre. Bár terjedelemben messze felülmúlja zsebkönyvünket, enciklopédikus és összefoglaló jellege miatt mégsem mélyül el túlságosan a tárgyalt fejezetekben, ami azon szándékunkat hivatott tükrözni, hogy a jövőben számos, szigorúan az egyes témákra fókuszáló művet fogunk kiadni – tulajdonképpen ezek lesznek a főfogások.

Oldal:
524
Borító:
Puhatáblás
Jelleg:
Szürkeárnyalatos
Nincs raktáron
Politikai filozófiák zsebkönyve | 2. kiadás (ePUB)
Letölthető

Zsebkönyvünk célja a politikában kevéssé jártas, de nyitott és érdeklődő olvasók lényegre törő, továbbá előítéletmentes bevezetése különféle alapfogalmakkal, filozófiákkal és ideológiákkal kapcsolatban. Ezt szem előtt tartva értékítéletet nem mondunk, témáink mindegyikét azok saját szempontjaiból kiindulva mutatjuk be. Politikai filozófiákat tárgyalni azért nehéz, mert az író személyét az emberek ösztönösen el akarják helyezni a politikai térben a témák kiválasztása és számos egyéb körülmény alapján; ez viszont a könyv független, informativitásra törekvő célját meghamisíthatja, így azt az olvasók gyakran elfogultnak, részrehajlónak tarthatják. Mi ennek igyekszünk elejét venni úgy, hogy kiadványunk véglegesítésének folyamatába több olyan személyt is bevonunk, akik a bemutatott ideológiák egyikét-másikát magukénak vallják. Úgy gondoljuk, a nézőpontok sokasága biztosíték lehet az elfogulatlanságra.

Formátum:
ePUB
Méret:
3,5 MB
990 Ft
Eszmék könyve | 2. kiadás (ePUB)
Letölthető

Könyvünk célja ideológiák és történetük, főbb eszméik és logikájuk közérthető, rövid bemutatása, valamint a kapcsolódó történelmi események futólagos áttekintése és az egyes témákhoz tartozó fogalmak tárgyilagos, értékítélettől mentes magyarázása. Jelen mű ízelítője a Politikai filozófiák zsebkönyve (2021), amely meglehetősen rövid terjedelme révén éppen csak betekintést engedett az ideológiák bonyolult világába, és csupán a kezdet volt azok számára, akiknek – érthető módon – nem elegendő egy ötvenoldalas kiadvány; az Eszmék könyve (2022) már továbblépés az előételre. Bár terjedelemben messze felülmúlja zsebkönyvünket, enciklopédikus és összefoglaló jellege miatt mégsem mélyül el túlságosan a tárgyalt fejezetekben, ami azon szándékunkat hivatott tükrözni, hogy a jövőben számos, szigorúan az egyes témákra fókuszáló művet fogunk kiadni – tulajdonképpen ezek lesznek a főfogások.

Formátum:
ePUB
Méret:
6,4 MB
5 990 Ft
Eszmék könyve | 2. kiadás (PDF)

PDF
Méret:
22,6 MB
5 990 Ft
Eszmék könyve (puha borítós változat)
35

Raktáron
9 750 Ft
6 290 Ft
Kezdete: 2024.05.02 Vége: 2024.12.10
Megtakarítás: 3 460 Ft
Politikai filozófiák zsebkönyve (PDF)
Letölthető

Zsebkönyvünk célja a politikában kevéssé jártas, de nyitott és érdeklődő olvasók lényegre törő, továbbá előítéletmentes informálása különféle alapfogalmakról, filozófiákról és ideológiákról. Ezt szem előtt tartva értékítéletet nem mondunk, témáink mindegyikét azok saját szempontjaiból kiindulva mutatjuk be. Politikai filozófiákat tárgyalni azért nehéz, mert az író személyét az emberek ösztönösen el akarják helyezni a politikai térben a témák kiválasztása, és számos egyéb körülmény alapján; ez viszont a könyv független, informativitásra törekvő célját meghamisíthatja, így azt az olvasók gyakran elfogultnak, részrehajlónak tarthatják. Mi ennek igyekszünk elejét venni úgy, hogy kiadványunk véglegesítésének folyamatába több olyan személyt is bevonunk, akik a bemutatott ideológiák egyikét-másikát magukénak vallják. Úgy gondoljuk, hogy a nézőpontok sokasága biztosíték lehet az objektivitásra.

Formátum:
PDF
Méret:
33,4 MB

54
Borító:
Keménytáblás
Jelleg:
Zsebkönyv (színes)
Raktáron
Webáruház készítés